A WESZTA-T Kft. története
Az 1991-ben alakult Weszta-t Kft. a korábbi MMG-AM gyártmány profiljának egy kis részét
vette át. Az MMG 1899-ben alakult műszergyár, amely a tevékenységét laboratóriumi
és oktató (iskolai) eszközök gyártásával kezdte. Az első világháború után a gyár átállt az
üzemviteli műszerek gyártására, természetesen megtartva a korábbi termék skálát is. 1935-től
új ágként megkezdődött már a repülőgép műszerek gyártása is.
A második világháború után is újra kellett szervezni a gyártást. Az üzemviteli műszerek
mellett a jármű műszergyártás is beindult. Teherautók, motorkerékpárok,autóbuszok
műszereit komplett műszerfalait kezdték gyártani, amelyhez a hatvanas évek végén a
személygépkocsi műszerfal gyártása is csatlakozott.
Az 1980-as évek végére ez a műszerfal gyártás már megközelítette az évi kétmilliós
darabszámot. A 80-as évek közepére az ország legnagyobb műszergyára lett. Majd a
rendszerváltás után a gyárat szinte nyomtalanul eltüntették. Az okozott kár mérhetetlen nagy
volt, mert nem csak 4500 ember munkahelye szűnt meg, hanem szinte véglegesen eltűnt egy
olyan műszergyártási kultúra és majdnem négyszáz főből álló fejlesztő, tervező szoftver
gyártó bázis, amely ma már pótolhatatlan.
Ebből a csapatból került ki az a néhány lelkes mérnök, akik megalakították a Weszta -T Kft. -
t, hogy legalább a morzsáit megőrizzék annak a műszergyártási és fejlesztési hagyománynak
és gyártási kultúrának, amit szétvertek. Így alakult meg a Weszta -T Kft, amelynek elsődleges
célja az üzemviteli műszerek gyártása elsősorban a gáz és olajipar, erőművek, vegyipar és
gyógyszeripar részére.
Tulajdonviszonyait tekintve a cég tisztán magyar tulajdonú vállalkozás (4 tulajdonossal).
A tulajdonosok sok évtizedes műszaki és műszeripari múltjuk alapján határozták meg a
vállalkozás profilját. A Kft. alapításakor a tevékenység klímatechnikai automatikaelemek
gyártásával indult. Mára a vállalkozás tevékenységének súlypontja átrendeződött. A saját
tervezésű műszergyártás mellett elsősorban ennek a tevékenységnek a támogatására
megteremtették a bedolgozói és részegység szállítói gyártóbázist, amelyik egy társaság
zavartalan működéséhez biztosítja a folyamatos árbevételt. Ezzel és természetesen különféle
pályázatok segítségével biztosítva van annak a 8-10 főből álló fejlesztő mérnök csapatnak a
működése is amely a műszercsalád folyamatos fejlesztésért felelős.